Mask on switch off! Influencer partyt szerveztünk a NIVEA-val
Egyre telítettebb az influencerek piaca, az influencer marketing is egyre nagyobb teret hódít magának, még akkor is, ha igencsak eltérőek a vélemények a szakmában ezzel kapcsolatban. Mi azt gondoljuk, hogy itt is meg kell találni az arany középutat, és a jól megválasztott véleményvezérrel együttműködve kell a márkának, valamint a célcsoportnak is megfelelő tartalmat gyártani, valamint olyat, ami illik az influencer profiljába is.
Az új NIVEA Urban Detox termékcsalád bevezető kampányának részeként egy olyan influencer esemény megszervezése volt a feladatunk, ami exkluzív módon, natív környezetbe és egyfajta történetbe ágyazva mutatja be a gyártó legújabb kozmetikumait.
A főként arcmaszkokat felvonultató szortiment megismertetéséhez egy pizsipartyt álmodtunk meg az ügyféllel és a Wavemakerrel közösen, ahol – mint egy barátnőkkel együtt töltött estén – a meghívottak kipróbálhatták a termékeket, fotózkodhattak egymással, kibeszélhették, hogy mi történt velük mostanában, lazíthattak, és természetesen részletesen megismerhették a különleges kreációkat. Mindezt gyönyörű környezetben, olyan ételekkel és italokkal, amelyeket természetesen mind-mind a termékek ihlettek.
A kiegészítő programelemeket is úgy válogattuk meg, hogy teljes mértékben átadják a bőrápolók által közvetített életérzést. Az eseményen előadást tartott Tóth Réka Ibolya, mindfulness coach, meditáció és relaxáció tréner, jógaoktató is, hiszen egy szépségrituálé akkor igazán hatékony, ha relaxációval is párosul. A résztvevők emellett egy inspirációs és interaktív worskshopon vehettek részt.
Vizuális tartalomgyártás terén nem könnyű újdonságot mutatni a beauty és lifestyle influencereknek, hiszen ez az egyik legfőbb erősségük. Azonban egyik partnerünk segítségével olyan negyed, félköríves, egyenletes mozgást eredményező videóval tudtuk megajándékozni őket, amely olyan illúziót kelt, mintha megfagyasztottuk volna a pillanatot, és a kamera a kimerevített eseményeket járná körül.
Miért szerettük ezt a projektet?
A kifinomult, minőségi megoldások alkalmazásának lehetősége mindig közel áll a szívünkhöz. Fontos számunkra, hogy minden projektben megtaláljuk önmagunkat is, legyen az a brand, a filozófia, az érzésvilág, a mondanivaló vagy bármi más, amibe beleszeretünk, és ettől elkezdünk hinni a projektben. Azt gondoljuk és tapasztaltuk, hogy az működik igazán, amiért az ügyfél és mi is egyaránt, 100%-ig lelkesedünk. Ezt nyújtotta számunkra a NIVEA projektje, aminek minden egyes részletére büszkék vagyunk.
Nézd meg az eseményről készült kisfilmünket!



