Pikkelysömör, Karafiáth Orsi, boldogság
Megtiszteltetés egy olyan téma kommunikációján dolgozni, amely a társadalom egy jelentős részét érintő problémára hívja fel a figyelmet. Sőt, valójában, ha jobban belegondolunk, mindenkit érint. Mert megértésre, elfogadásra és nyitottságra nevel. Az élet olyan szeletét mutatja meg, melyről sokan azt sem tudják, hogy létezik, vagy el sem tudják képzelni, milyen megpróbáltatásokkal jár.
A LEO Pharma elkötelezett a pszoriázissal élők életminőségének javítása mellett, ezért évente megrendezi a „Tegyünk együtt az egészséges bőrért!” napot, ami lehetőséget biztosít a résztvevők számára az ingyenes konzultációra, valamint előadásokkal, bőrgyógyász, dietetikus, gyógytornász és pszichológus szakértők segítségével leginkább a betegedukációt támogatja. A Dream Production által szervezett rendezvényen feladatunk volt az előzetes témaelhelyezés és utólagos sajtókommunikáció, valamint tanácsadóként működtünk közre a Facebook kommunikációt illetően.
A sajtókampányt két fázisban valósítottuk meg: Mivel komoly kérdést vet fel a pikkelysömörrel élők társadalmi integrációja, a hagyományos sajtóközlemény helyett egy olyan történetet szerettünk volna megismertetni a lakossággal, amin keresztül kendőzetlenül sejlenek át az érzések, az elutasítottág, valamint az emberi válaszreakció egy ismeretlen helyzetre. A sajtóanyag így rendhagyó módon, novella formájában íródott, amelynek elkészítésére Karafiáth Orsolyát kértük fel. A második etapban a pikkelysömörrel élő emberek boldogságával kapcsolatos első globális felmérést publikáltuk.
A cél az volt, hogy a célcsoportot közvetlenül érjük el, valamint, hogy a témáról a vezető, egészséggel foglalkozó portálokon számoljanak be.
Munkánk eredményeként a pikkelysömörrel foglalkozó zárt Facebook csoportokban megosztásra került az esemény, valamint Orsi novellája, beszélgetést generálva a tagok között, az online megjelenések mellett pedig a Fanny magazin – a szakértők megszólaltatásával – kétoldalas összeállításban dolgozta fel ezt az érzékeny kérdéskört.
„Mikor felnyúltam a kávés csészéért, láttam, hogy észreveszi. Láttam, hogy megdermed. Nem kérdezett, mert soha nem kérdez senki semmit. Szinte láttam a gondolatait, mert Rita – akárcsak a többiek – nehezen leplezi a hirtelen rátörő undort. Abban a pillanatban kis hámdarabok peregtek le a konyhapultra, őrülten viszketett a könyökömnél, odakaptam. Rita már nem akar kávézni.”
